Rövid ismertető: A spirituális dimenzió akár 80%-ban befolyásolhatja az életünket. Általánosságban a múltbeli cselekedeteink – az előző életeinket is beleértve, jelenlegi életünk eseményeinek nagyjából 65%-át határozzák meg. Ezt nevezzük sorsnak. A sors különböző elemeken keresztül játszódik le, mind fizikai síkon, mind a spirituális birodalomban. A spirituális birodalomból a fő elemek, melyek befolyásolják az életünket: a szellemek és az elhunyt őseink szubtilis testei (kísértetei). A spirituális gyakorlatok hat alapelve szerint végzett spirituális gyakorlattal spirituális energiát gyűjtünk, mely segít felülkerekedni eme spirituális tényezők befolyásán.

Ennek a cikknek a könyebb megértése szempontjából javasoljuk, hogy előbb olvassa el a következő cikkeket:

1. Bevezető

Amint már ennek a fejezetnek korábbi cikkeiben tárgyaltuk, a problémák zömének gyökere a spirituális dimenzióban keresendő. Ebben a cikkben részletesen körbejárjuk ezeket a spirituális okokat, és a lehetőségeket, hogy hogyan küzdhetjük le őket.

A problémák spirituális gyökereit két nézőpontból fogjuk elmagyarázni:

  1. Az első a „Cselekvés Útjának” (Karmayoga) a nézőpontja. Ebbe a sors és a szabad akarat tartozik bele, valamint az adok-kapok törvény, mely súlyos befolyással bír életünkben.
  2. 2. A második a spirituális birodalom azon elemei, melyek kihatnak a sorsunkra és a szabad akaratunkra.

 

2. A Cselekedet Spirituális Útjának nézőpontjából

A Cselekedet Spirituális Útján a spirituális gyakorlat a következő elven alapszik: „Ki mint vet, úgy arat”.

Ha a „Cselekedet Útjának” (Karmayoga) nézőpontjából elemeznénk, hogy miért tapasztalunk boldogságot vagy boldogtalanságot az életünkben, akkor arra jutnánk, hogy minden boldogság és boldogtalanság, valamint életünk minden eseménye vagy a sorsunkból fakad vagy pedig a szabad akaratunk következménye.

Akaratlagos cselekedetek: Bizonyos események, gondolatok, cselekedetek és viselkedésünk teljesen az irányításunk alatt állnak. Ezek azok a cselekedetek, ahol az elménket (érzéseinket és érzelmeinket) és az intellektusunkat (döntési képességünket) használjuk, és annak megfelelően járunk el. A jelen korban életünk kb. 35%-a a szabad akaratunk, avagy a szabad választásunk által meghatározott.

Sorsszerű cselekedetek: Életünknek azon része, melyet korábbi életeink tettei- vagy ezen életünk korábbi eseményinek tettei határoznak meg, ezért nincs a szabad akaratunk irányítása alatt, így sorszerű. Életünk minden jelentősebb eseménye sorsszerű. Ezen események közé tartozik a születés, a házasság, a súlyos balesetek és a betegségek is. A jelen korszakban, ez az összes cselekedetünk-nek kb. 65%-át teszik ki. A sorsunk azt is meghatározza, hogy hogyan reagálunk vagy válaszolunk bizonyos ingerre vagy eseményekre.

A sors, amellyel születünk, csak egy szelete az összes korábbi életünkből összegyűjtött adok-kapok egyenlegünknek. A sorsunk által megfizetjük a korábbi életeink tetteit és gondolatait.

Minden cselekedetünk vagy egy egyenleget hoz létre, vagy egyet elrendez. De a kettő kombinációja is előfordul – ti. hogy részben elrendez és részben létrehoz. Az egyenleg lehet pozitív vagy negatív. Amikor elrendezzük a számlánkat, az sorsszerű, amikor létrehozzuk a számlákat, az a szabad akaratunkból történik.

  • Ha János Máriának 5 egységnyi fájdalmat okoz azzal, hogy megcsalja őt, akkor ezzel a cselekedettel lehet, hogy egy adok-kapok egyenleget rendezett el, vagy éppen létrehozott egyet, vagy a kettő kombinációja.
  • Másrészről pedig, ha János Máriának egy vadonatúj autót ajándékoz, akkor ezzel a cselekedettel is lehet, hogy egy adok-kapok egyenleget rendez el, vagy létrehoz egyet, vagy a kettő kombinációja.

Egy magasan fejlett hatodik érzék, nélkül sohasem tudhatjuk, hogy mely cselekedetünkkel rendezünk el, vagy hozunk létre egyenleget. Csak egy személy, aki elérte egy Szent spirituális szintjét tudja biztosan, hogy egy egyenleget épp létrehoznak, vagy elrendezték azt.

János és Mária esetében, amikor a megcsalás egyenlegét rendezik el, akkor tehát arról van szó, hogy Mária egy korábbi életidőben (előző életben), vagy pedig ebben az életben ezzel egyenlő mennyiségű boldogtalanságot okozott Jánosnak. Szükségtelen megemlíteni, hogy a negatív egyenlegek elrendezése nagyon sok fájdalmat tud okozni életünk során.

Ez megmagyarázza, hogy miért látunk néha jó embereket olyan helyzeteken keresztülmenni, amit szerintünk nem érdemeltek meg. Gyakran halljuk a mondást, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek” vagy, hogy „ez egy rejtély” (hiszen „nem lehet mindent megmagyarázni”). Valójában itt nincs rejtély. Minden okkal történik és az adok-kapok (karma) törvénye által vezérelt, a sors és a szabad akarat alá vetve.

  • A sors és az adok-kapok egyenleg figyelmen kívül hagyása sok embert súlyos helyzetekben oda vezet, hogy kétségbeesett sírás közepette azt kérdezik: „Mit tettem, mivel érdemeltem ki ezt?”
  • Néha ez oda vezethet, hogy Istent hibáztatjuk, elveszítjük hitünket Istenben vagy az élet igazságosságában.
  • A legtöbb esetben, mivel az emberek nem tanultak a sors elvéről, nem tudják, hogy hogyan fogadhatnák el, vagy kerekedhetnének felül azon a tényen, hogy bármi is történik, az a saját múltbéli tetteik következménye. (Lásd 4. pont)
  • Hogyha tanultak volna az adok-kapok törvényről, akkor legalább egy filozófikus képük lenne azokról az eseményekről, melyek a legjobb erőfeszítéseik ellenére is rosszul sültek el. .
  • Jobban vigyáznának arra is, hogy ne hozzanak létre további negatív karmát, illetve sorsot.

Viszont a pozitív sors elrendezése kellemes meglepetéseket okoz a számunkra. Ezért is találhatjuk néha úgy, hogy egy látszólag azt teljesen meg-nem-érdemlő emberek nyernek a lottón vagy folytatnak kellemes életstílust anélkül, hogy igazából megdolgoztak volna érte. A tudomány és elvek megértésével ezek a történések elvesztik misztikusságukat.

Mindannyian sok életet leéltünk a jelenlegi születésünk előtt. Az első születésünk idején az életünk 100%-át a szabad akaratunk határozta meg. Olyan volt ez, mint egy tiszta fehér papír vagy egy tiszta palatábla. De amint az idő haladt előre, annak megfelelően, amilyen módon éltünk, adok-kapok egyenlegeket hoztunk létre. Az alábbi ábra azt mutatja, hogy az idővel hogyan növekedtek az egyenlegeink. Ezek tulajdonképpen hozzáadódnak az általános egyenleghez, amelyet sors formájában kell elrendeznünk az elkövetkező születéseink alkalmával.

A sors és a szabad akarat viszonya az idő múlásával

Egy korábbi cikkünkben bővebben kifejtettük a következő, életünk problémáinak gyökereiről szóló átlagos lebontást.

Hogyan kapcsolódik ez a lebontás életünk sorszerű részéhez és életünk azon részéhez, ahol akaratlagosan cselekszünk? A következő táblázat bemutatja ezt a kapcsolatot.

A sors és a szabad akarat aránya

Lábjegyzet (a fenti táblázat piros számai alapján):

  1. Egy példája lenne ennek, hogy “A” személyt figyelmeztették, hogy egy bizonyos környékről származó víz szennyezett, ezért azt fel kell forralni a fogyasztás előtt. Jóllehet, aztán “A” a saját fizikai állapotában való túlzott magabiztossága miatt, azt mondja, hogy mindenféle baktériumot meg tud emészteni és megissza a forralatlan vizet. Ha ezek után hasmenést kap, azt mondhatjuk, hogy ezt önmagának okozta, így ez akaratlagos cselekedet. 
  2. Itt “A” személynek az a sorsa, hogy hasmenést kapjon, mivel egy korábbi életében elkövetett vétsége miatt egy bizonyos mennyiségű szenvedésen kell keresztülmenjen. Ebben az esetben az intellektus a sorsa szerint fog működni. Még akkor is, ha természeténél fogva általában kerüli a veszélyhelyzeteket, a sorszerű esemény többféleképpen is lejátszódhat:
    • Hirtelen túl magabiztos lesz és alaptermészetével ellentétesen cselekedve iszik a vízből.
    • Senki sem lenne, aki figyelmeztetné a vízzel kapcsolatban, így ő tudatlansága miatt inna a szennyezet vízből.
  3. Romantikus kapcsolatba lépni egy olyan személlyel, akiről tudni lehet, hogy erőszakos és alkoholista, és ennek eredményeképpen fizikai bántalmazás elszenvedése. Mindez annak ellenére, hogy mások is azt tanácsolták, hogy az illetőt kerüljük el. 
  4. Romantikus kapcsolatba lépni egy olyan személlyel, akiről tudni lehet, hogy erőszakos és alkoholista, annak ellenére, hogy mások azt tanácsolták, hogy ezt elkerüljük – ez utalhat arra, hogy ennek az oka az intellektus hibás megítélése, ami a sorsnak megfelelően úgy történik, ahogy meg kell történnie. Ez az egyik oka annak, amiért néha emberek összeházasodnak annak ellenére, hogy körülöttük mindenki könnyen láthatja, hogy a párra válás vár és sok évnyi fájdalom. Kérjük, tekintse meg cikkünket: „Az adok-és-kapok egyenleg működése és miért cselekszünk néha úgy, ahogy?
  5. Néha előfordul, hogy házat vesznek, vagy beköltöznek egy helyre, amelyről tudható, hogy szellemek járják. A barátok figyelmeztetése ellenére – hogy milyen sorsa volt az elődöknek, a tanácsot meg nem szívlelve – beköltöznek oda. Ez felbosszanthatja az ott lakó szellemet, aki így megszállhatja a személyt.

Röviden, a sors egy mindenütt jelenlevő felhő az életünk felett, mely befolyásolja, hogy hogyan gondolkodunk, cselekszünk vagy reagálunk. 

3. A spirituális birodalom elemei, melyek hatni tudnak ránk

Bár az emberiség többsége számára ismeretlen, mégis létezik egy szubtilis (finomrezgésű) és megfoghatatlan világ az öt érzékszervünk-, elménk és intellektusunk felfogóképességén túl. Ez több néven is ismert, mint pl. a túlvilág, szubtilis dimenzió, szellemvilág, spirituális birodalom vagy spirituális dimenzió. Ez magába foglalja az angyalok, szellemek, mennyország, pokol stb. világát. A tapintható világ – amely a legtöbbünk számára ismerős, egy nagyon kis rész a megfoghatatlan (szubtilis) világhoz képest. Valójában – arányában, az ismert világ kiterjedése a szubtilis világhoz képest egy a végtelenhez. Ez a szubtilis világ roppantul nagy mértékben befolyásolja az életünket. A szubtilis világ legfőbb elemei, melyek hatással vannak az életünkre, azok az elhunyt őseink szubtilis testei (ismertebb néven kísértetek) és a szellemek.

A szubtilis világ kihatása életünkre különböző lehet a spirituális utunktól függően – amelybe beletartozik a spirituális szintünk és az igyekezetünk is, melyet azért végzünk, hogy spirituálisan fejlődjünk, illetve, hogy segítsünk másoknak spirituálisan növekedni.

Az alábbi táblázat megmutatja a szubtilis világ különböző elemeinek hatását két nagyon különböző „spirituális profillal” rendelkező személynél.

  • 1. spirituális profil: Egy személy a 20%-os spirituális szinten, aki nem végez semmilyen spirituális gyakorlatot sem
  • 2. spirituális profil: Egy személy az 50%-os spirituális szinten, aki – tudatosan vagy nem tudatosan – a spirituális gyakorlat hat alapelvének megfelelően végez spirituális gyakorlatot, hogy segítse a társadalom spirituális fejlődését.

Ezek a különböző elemek befolyásolják az életünket összes területét mind a fizikai, pszichológia, pénzügyi, szociális, oktatási, stb. szinten, valamint ezek a spirituális gyökerei az életünk nehézségeinek.

Lábjegyzet:

  1. Ide tartoznak a szellemek és az őseink által okozott distress. (Distress = fájdalom, probléma, akadály, melynek oka spirituális.) Egy személy, aki nem végez semmiféle spirituális gyakorlatot és a spirituális szintje 20%, inkább valószínű, hogy az ősei hatása alatt áll. Ez azért van, mert a magasabb rendű szellem a 20%-os spirituális szinten lévő személyt jelentéktelennek tartja és számára nem jelent spirituális fenyegetést. Kérjük, olvassa el cikkünket: „Miért okoznak nekünk nehézségeket az őseink?” Az a személy, aki törekszik a spirituális gyakorlatok végzésére önmaga fejlesztése és a társadalom javára, inkább valószínű, hogy a szellemek kereszttüzébe kerül.
  2. Itt a megnövekedett támadás abból a tényből fakad, hogy a személy azáltal, hogy segít az embereknek a spirituális növekedésben, hozzájárul a sattva összetevő növekedéséhez a társadalomban. Fontos megjegyezni, hogy a hatékony spirituális gyakorlatnak tudatosan vagy tudattalanul meg kell felelnie a spirituális gyakorlat hat alapelvének. Mert csak így képes igazán tisztaságot generálni a társadalomban. Mivel a szellemek raja és tama túlsúlyosak, ezért kellemetlen számukra a tisztaság. Kérjük, olvassa el cikkünket a szellemek céljáról.
  3. A megnövekedett spirituális gyakorlat miatt az 50%-os spirituális szintű személy tűréshatárai / védekező mechanizmusai magasabbak a támadások ellen. Ennek eredményeképpen – annak ellenére, hogy erősebb támadás alatt állnak, jobban képesek kezelni és elviselni azt.
  4. Alacsonyabb szintű negatív entitások 30%-os spirituális energiával nem tudják megérinteni az 50%-os spirituális szinten levő személyeket, mert ők képesek Istentől védelmet fogadni. Másrészről viszont, az alacsonyabb spirituális szintű emberek sebezhetőek az alacsony szintű szellemek támadásai számára. Kérjük, olvassa el cikkünket: „Milyen mértékig nyújt a spirituális szint védőburkot a szellemek ellen?
  5. Néha, pozitív energiák is problémákat okoznak az életünkben. Ez esetleg paradoxnak tűnhet. De megérthető egy egyszerű analógiával. Néha, ha egy tanulónak jó adottságai vannak, de nem a képességeinek megfelelően tanul, a szülei vagy a tanára megbüntetheti és erőszakkal tanulásra kényszerítheti. A büntetés problémának tűnhet a tanuló számára, de ugyanakkor segít neki, hogy jobban belemerüljön a tanulásba. Így, néha a pozitív energiák is problémákat okoznak az életünkben, hogy egy pillanatra megálljunk és elgondolkodjunk. Ezáltal vezetnek el a spirituális birodalom utáni kutatáshoz és a spirituális gyakorlathoz.
  6. Mind az elakadást a Kundalinī-ben (spirituális energiaáramlási rendszerben) mind pedig a vitális energia lecsökkenését általában szellemek okozzák. A Kundalinī-vel kapcsolatos eset csak az Istenkeresőkre vonatkozik, ugyanis a nem-kereső, 20%-os spirituális szinten lévő embereknél a Kundalinī alvó állapotban van a Mūlādhār-csakrában (ti. a gerinc tövénél lévő spirituális energiaközpontban).
  7. Az alábbiakban felsoroltuk az ebbe a részlegbe tartozó tényezőket, melyek szintén hatással vannak ránk:
    • Étel: A romlott, konzerv- és készételek, nem-vegetáriánus ételek nagyobb mértékben tartalmaznak raja-tama szubtilis alapösszetevőt. A szellemek számára könnyebb megtámadni egy személyt ilyen raja-tama túlsúlyos ételek médiumán keresztül.
    • Ruhák:A szintetikus ruhák túlsúlyosan raja-tama szubtilis alapösszetevőt tartalmaznak. A fekete és a sötétebb árnyalatok szintén nagyobb mértékben vonzzák, szívják fel és továbbítják a raja-tama szubtilis összetevőt. Így tehát a szellemek könnyebben hatást gyakorolnak az ilyen ruhákat viselőkre.
    • Idő: Egy bizonyos idő lehet megfelelő vagy nem megfelelő egy személy számára. Például, ha egy iparos nagy veszteséget szenved annak ellenére, hogy minden változó rendben van, mint például a személyzeti részvétel és együttműködés, a technológia, tőkebefektetés, stb. mind-mind kedvező, sőt, az elhunyt ősök szellemeitől vagy a szellemektől sem éri támadás. Ebben az esetben a hatásért az időtényező a felelős
    • Közösségi érdemtelenségek:: Ha egy ország, közösség vagy faj kegyetlenkedéssel sújt másokat, akkor azzal kiérdemli az úgynevezett közösségi érdemtelenséget (bűnt). Ebben az esetben, hogy az egyén résztvevője, tagja volt-e az atrocitásnak, vagy sem, az lényegtelen. Csendben maradni az ugyanolyan, mintha részt vettünk volna benne. Idővel a népesség közösségileg egyenlően kell szenvedjen vagy ebben vagy valamely másik életben.

    A szellemek kihasználják a személy számára kedvezőtlen tényezőket, hogy megtámadják őt. Nem foglalkoznak a nem-keresőkel, mert ők a számukra lényegtelenek.

  8. Az idevágó pont az, hogy attól függetlenül, hogy végzünk-e spirituális gyakorlatot vagy sem, támadásnak vagyunk kitéve. Első pillantásra azt gondolhatjuk, hogy spirituális gyakorlatok végzésével jobban ki vagyunk téve a szellemek támadásának. Ez hasonlít ahhoz, mikor a gazdagok és a nagyon gazdagok gyakrabban válnak célpontjává az emberrablóknak. De a gazdagok jobban fel is vannak készülve az ilyen helyzetekre – mindazok az egyéb előnyök mellett, melyet a vagyonosságuk miatt élveznek. Ugyanígy a spirituális gyakorlat esetében, jóllehet erősebb támadás alatt állunk, de mivel ennek megfelelően magasabb védelmet is élvezünk Istentől, ezért mi is jobban fel vagyunk készülve az ilyen nehéz helyzetekre. Az emberek spirituális gyakorlat nélkül – és emiatt kevesebb spirituális energiával –, sebezhetővé válnak bármilyen típusú támadással szemben, bármilyen típusú szellemtől, negatív energiáktól.

A következő példán keresztül ezt talán jobban megérthetjük: Néha sokéves tanulmányokon megyünk keresztül, mely aránylag fárasztóbb lehet ahhoz a személyhez képest, aki csak középiskolát végzett és már pénzt is keres – bár csak csekély összeget. Míg mi sok-sok órát töltünk a házban összekuporodva tanulással, ők talán élvezik az életet és moziba járnak, stb. Jóllehet, ezeknek az akadémikus igyekezetnek köszönhetően jobban fel vagyunk szerelkezve, hogy a vállalati létrán felmásszunk, vagy hogy sikeresek legyünk a választott élet-területünkön. Ezzel a sikerrel olyan egyéb előnyökhöz és kiváltságokhoz is jutunk, melyeket mások csak kívánni tudnak. Ezzel együtt felelősség is jár, ugyanis képessé válunk segíteni az embereken és változást hozni a társadalomban. Ugyanezen a módon a spirituális növekedéssel – jóllehet a szellemek és negatív energiák célpontjává válunk – változatos előnyöket is élvezhetünk. A következrészletesebben olvashat „a spirituális gyakorlat előnyeiről”.

4. Alapelv, hogy hogyan lépjünk túl olyan problémákon, amelyeknek gyökere spirituális eredetű

Olyan problémákra, melyeknek oka a spirituális birodalomban keresendő, csak valami spirituális gyógymód tudja csökkenteni annak intenzitását, ill. tartósan eltávolítani azt.

  1. Egy bizonyos spirituális gyógymód: A spirituális gyógymód valami olyan dolog, amelyet elsődlegesen azért alkalmaznak, hogy egy bizonyos spirituális problémán túlhaladjanak. Ezen a honlapon már tárgyaltuk ezeket a spirituális gyógymódokat a spirituális gyógyítás fejezetben. Jóllehet ezek nem járulnak hozzá a spirituális növekedéshez.
  2. Spirituális gyakorlat A spirituális gyakorlat 6 alapelvének megfelelő spirituális gyakorlat spirituális fejlődést hoz. Ez a fajta spirituális gyakorlat növeli a spirituális kapacitást és a szintet, mely cserébe megvéd és óv bennünket a spirituális birodalom negatív elemeitől.

5. Összefoglalás

Összefoglalva a cikk legfontosabb pontjai:

  • Legközelebb, ha egy problémát figyel meg kibontakozni az életében, emlékezzen, hogy annak oka lehet fizikai, pszichológiai vagy spirituális. Igen magas a valószínűsége, hogy a kiváltó ok gyökere spirituális természetű.
  • Az összes nagyobb nehézség valószínű, hogy sorszerű, mely szintén spirituális eredetű, hiszen azzal múltunk számláit rendezzük. A sorson való felülemelkedés kizárólag spirituális gyakorlattal érhető el.
  • Őseink és a szellemek felnagyíthatják vagy befolyásolhatják a családi problémákat, a fizikai betegségeket, a mentális betegségeket, stb. Ha alacsonyabb spirituális szinttel rendelkezünk, akkor nagyon sebezhetőek vagyunk a támadásaikra nézve.
  • A spirituális gyakorlat hat alapelvének megfelelő, kitartó spirituális gyakorlat az egyetlen hatásos módszer, hogy védve legyünk a spirituális birodalomból származó negatív támadásoktól.