Az adottságainknak és kapacitásunknak megfelelő fölajánlás Istennek

3.4.6 Az adottságainknak és kapacitásunknak megfelelő fölajánlás Istennek

Mindegyikünknek rendelkezésére állnak bizonyos adottságok, lehetőségek és eszközök, amelyeket Istentől kaptunk. A Spiritualitás egyik alapelve kimondja, hogy a spirituális gyakorlatunk részeként mindenünket, amink van, Isten szolgálatába helyezzük. A felajánlható eszközöket a következő módon csoportosíthatjuk:

1. A testünk

2. Vagyonunk, ingatlanunk és világi kapcsolataink

3. Az elménk és az intellektusunk

4. A hatodik érzékünk

Most lássuk ezt a négy aspektust kicsit részletesebben:

 

1. A testünk

6th basic principle of spiritual practice  

Testünkkel felajánlást tenni annyit jelent, hogy a testi munkánkat arra használjuk, hogy Istent szolgáljuk. Például:

  • Feltakarítani egy bizonyos helységet, amelyben majd Spiritualitásról szóló előadást tartanak
  • Az Istenkeresők – az előadás résztvevői – fuvarozása
  • Spiritualitásról szóló plakát kiragasztása, szórólap osztogatása

 

2. Vagyonunk, ingatlanunk és világi kapcsolataink

6th basic principle of spiritual practice  

Példák az Istenszolgálatra, melyet világi adottságainkkal tehetünk meg:

  • Egy helység bérlésének kifizetése, ahol majd Spirituális jellegű előadásra kerül sor
  • Spirituális jellegű előadás megszervezése olyan inzéményekben, melyet kapcsolataink segítségével hozhatunk létre

 

3. Az elménk és az intellektusunk

6th basic principle of spiritual practice Az elménk használatával valójában a kreatív és intellektuális tehetségünket ajánljuk fel. Például:

  • Az intellektus használata a Spiritualitás tanulmányozására és alkalmazására, majd a tapasztalatok megosztására, átadására
  • Íráskészségünk használata a Spirituális témájú cikkek megfogalmazásánál vagy fordításánál
  • Segítségnyújtás egy Spirituális rendezvény szervezési, ill. koordinációs munkálataiban

 

4. A hatodik érzékünk

6th basic principle of spiritual practice  

Némelyikünk már fiatal korától hatodik érzékkel lett megáldva. Ez az előző életeknek, vagy a jelenlegi élet spirituális gyakorlatainak köszönhető. Feladatunk és kötelességünk, hogy ezt a képességet ne csak saját, hanem mások spirituális fejlődésére is fordítsuk. A hatodik érzékünket csakis Spirituális tanító (Guru) vezetésével használhatjuk.

 

Foglaljuk össze röviden a legfontosabb pontokat:

  • Azzal, hogy spirituális gyakorlatunk részeként szolgálatainkat folyamatosan Istennek ajánljuk fel, sprituálisan fejlődünk.
  • Amennyiben valakinek nincs vagyona, vagy fejlett intellektusa, még mindig szolgálhatja Istent a testével, s így is fejlődhet spirituálisan.
  • A négy felsorolt felajánlás nem zárja ki egymást. Amennyiben az egyénnek fejlett intellektusa van és megérti a Spiritualitást, valószínűleg vonzódni fog ahhoz, hogy csak az intellektusát ajánlja fel. Ám, ha ennek az embernek egészséges teste van és emellett még vagyona is, az intellektussal együtt ezeket is fel kellene ajánlania, hiszen az alavelv arra vonatkozik, hogy mindenünket felajánljunk, amink csak van.
  • A felajánlások közül az elménk és az intellektusunk felajánlása jelenti a legtöbbet, mert ezen médiumokon keresztül tudunk másoknak segítenni abban, hogy megértsék és megvalósítsák a gyakorlatban is a Spiritualitást.

<< előző | következő >>