HUN_mrs_yoya_vallee

1. Bevezető

Yoya Valee – egy hivatásos nemzetközi modell, egyben az SSRF spirituális kutatócsoportjának tagja. Yoya hallás- és beszédkárosult, és jártas a szubtilis művészetben. Ez azt jelenti, hogy képes vizuálisan érzékelni a spirituális dimenziót éppen úgy, mint mások a fizikait. Művészi tehetsége képessé teszi arra, hogy lerajzolja, amit lát. Bár a spirituális dimenzió hatással bír ránk nap-mint-nap, mégsem tudjuk érzékelni azt, ezért tudatlanok maradunk. Éppen ezért a rajzok olyan szubtilis művészektől, mint Yoya, ritka ajándékok, hisz ablakot nyitnak a spirituális dimenzióra. Az egyik fő különbség, ahogyan Yoya használja a szubtilis képességét más szubtilis művészekhez képest, hogy ő ezeket a rajzokat a spirituális gyakorlata részeként végzi spirituális vezetője, Őszentsége Dr. Jayant Athavale vezetése alatt.

Ebben a cikkben megosztjuk önökkel Yoya sajátos utazását a felsőbb divat világból a spirituális fejlődésre elhivatott Isten-keresésig.

2. Fiatalkor

Yoya Belgrádban született, az egykori Jugoszlávia területén 1980. Április 25-én. Egy betegség folytán, 10 hónapos korában 80%-os hallássérült lett. Ez kihatott beszédére is. Már tizenkét hónaposan hallásjavító készüléket kezdett viselni. Öt év beszédgyakorlás után Yoya iskolába mehetett, ahová a többi gyerek is járt. Ez volt az első nagyobb eredménye, ugyanis ritkának számít, hogy egy hallás- és beszédsérült gyerek közönséges iskolába járhasson a többi gyerekkel.

Egész fiatal korától Yoya szülei gondoskodtak arról, hogy beszédterápiára járjon. Így, amíg más gyerekek játszottak, Yoya akár napi 4 órát is gyakorolt. De ettől a hallás- és beszédképességbeli nehézségeitől eltekintve, Yoyának normális gyerekkora volt.

Yoya gyerekként nagyon szeretett rajzolni. Anyukája emlékszik, hogy Yoya már kétévesen milyen jól bánt a ceruzával és hogy már akkor szinte tökéletesen le tudott rajzolni egy lepkét. Néhány gyerekkori rajza angyalokat ábrázolt, jóllehet nem látta őket sem a televízióban sem meséskönyvekben. Ötévesen készítette el az első tökéletes angyal-rajzát.

A nyilvánvaló rajzolási képességei mellet Yoya öt évesen jeleit mutatta a szubtilis érzékeli képességének, ti. hogy szubtilis vízió támadtak. Yoya így emlékszik vissza erre az időszakra: „Néha, amikor semmire sem gondoltam, mégis mentálisan láttam képeket. Kezdetben nem szenteltem neki túl sok figyelmet, mert ezek csak egy kép részletei voltak: mint egy toll egy kézben, vagy egy képnek a fele, aminek semmi értelme sem volt. Ritkán egész képet is láttam, ám nem találtam semmi értelmét. Később, 2-3 év múlva kezdtem teljes összefüggésében látni a képeket. Amikor hét éves lettem, víziót kaptam szemekről szárnyakon és egy szárnyas állatról, amelyet lerajzoltam. Pár hónappal később meglátogattuk apukámmal a Sveta Petka templomot Belgrádban. Ott a falon, a templom mennyezetén ugyanazt a képet láttam, melyet a víziómban. Ez sokkolt! Izgatottan meséltem apukámnak a víziómról, melyet hónapokkal ezelőtt kaptam, és hogy minden részletében megegyezett azzal, amelyet éppen néztünk.”

3. Tinédzser évek és Yoya Spiritualitás felé fordulása

Yoya rajzórákat kezdett el venni Belgrádban egy művész gyámsága alatt, de inkább szenvedélyből, mint karrierépítési vággyal. Tizenkét éves korában családjával Washington DC-be költöztek az USA-ba. Ott folytatta művészeti tanóráit. Két évig még a rangos Corcoran Művészeti Iskola, Nyári Művészeti iskolai programján is részt vett. Jóllehet később Yoya klasszikus művészet iránti érdeklődése hanyatlásnak indult.

Yoya ekképpen magyarázza: „Abban az időszakban vesztettem el érdeklődésemet a művészeti iskola iránt, amikor tárgyakat kellett rajzolunk. Függetlenül akartam rajzolni, a képzeletem használatával, vagy azokat a víziókat felvázolni, melyeket akkoriban kaptam. Így kimaradtam a művésziskolából, mely fojtogatott annak megszabott rendszere, és saját kedvre kezdtem el rajzolni, mely sokkal több örömök okozott.”

De Yoya más dolgokra rendeltetett és 16 évesen elkezdett modellkedni. Yoya karrierje, mint nemzetközi modell hamar felívelt, és az elkövetkező két évben szinte folyamatosan utazott édesanyja társaságában. Az alábbiakban néhány képet láthatnak Yoyáról, mint elit divatmodellről.

6. Példák Yoya szubtilis olvasataira

Az alábbi vetítés Yoya szubtilis rajzainak változatos képsorát mutatja be a spirituális dimenzióról, melyet Istennek felajánlott szolgálatként készített.


7. Változások Yoya szubtilis képességeiben az évek során

  • Fejlődés a szubtilis érzékelési képességében: Amikor Yoya, Őszentsége Dr. Jayant Athavale vezetése alatt megkezdte szubtilis művészetét, 40%-os volt az igazság tartalma. De amint egy évtizeden át kitartóan végezte a spirituális gyakorlatait, a szubtilis érzékelési képességének pontossága növekedni kezdett. 2010-re Yoya legtöbb szubtilis rajzának 80%-os lett a valóság tartalma, azaz pontosságot. Yoya kezdetben nagyon kevés magyarázattal egészítette ki rajzait, ám ez megváltozott. Kimerítő magyarázatokkal kezdte ellátni vízióit. Nemrégiben megkérték, hogy készítsen rajzot Őszentsége Dr. Jayant Athavale egy fésűjéről és az abból kiáramló szubtilis vibrációkról. Minden háttérinformáció nélkül képes volt felismerni, hogy a fésűt egy spirituálisan magasan fejlett személy használta. Azt is képes volt érzékelni, hogy az a bizonyos spirituálisan fejlett személy csak egyetlen egyszer használta a fésűt, mely valóban így volt.
  • Fejlődés a beszédében: Cyriaque Vallee, Yoya férje úgy emlékszik vissza első találkozására Yoyával: a kilencvenes évek vége felé beszéde alig volt érthető. 1999-ben, Őszentsége Dr. Jayant Athavale üzenetet küldött Yoyána, hogyha folytatja spirituális gyakorlatait, akkor a hallása és beszéde 30%-kal javulni fog. Az évek során, Yoya szorgalmasan végezte a spirituális gyakorlatait. Évről-évre férje és barátai észrevették a jól kivehető fejlődést beszédében. Ma Yoya képes beszélni angolul, szerbül és meglehetősen sokat franciául is. Ez egy jelentős eredmény valakinél, aki hallás- és beszédkárosult.
  • Személyiségbeli változásai: Cyriaque – aki mindvégig Yoya mellett volt a spirituális útján, így nyilatkozik róla: „erényei kivirágoztak és személyiségbeli hibái csökkentek. Egyértelműen kevesebb lett egója, és spirituális érzelme mérhetetlenül megnövekedett”.

8. Szentté válás

Mrs. Yoya Valee Szentté válását 2013 Január 13-án hirdették ki. Ő a harmadik Szent, aki az SSRF vezetése alatt vált Szentté. Főbb erényei a mások iránti szeretet, intenzív spirituális kíváncsiság, alacsony ego és a folyamatos tanulási vágy. Őszentsége Yoya Valle a Szentté válás mérföldkövét fiatalon, 32 évesen érte el. Spirituális gyakorlatait továbbra is végzi a társadalom javára.