HUN-journey

Honlapunk (Spiritual Science Research Foundation) hangsúlyozni szeretné a rendszeresen végzett spirituális gyakorlatok fontosságát.

E fejezet célja, hogy rövid betekintést nyújtson, miként kezdheti el még ma spirituális utazását (ill. spirituális gyakorlatait).

Bármely valláshoz vagy kultúrához is tartozzon, a Spiritual Science Research Foundation három olyan dolgot ajánl, melyekkel máris megkezdheti, kiegészítheti spirituális útját.

1. Kántálja Isten Nevét vallásának megfelelően

Abba a vallásba születünk bele, amelyik a legalkalmasabb spirituális utunk kezdetén. Ezért spirituális növekedésünkre nézve az jelenti a legtöbbet, ha az adott vallás adott Istenképét imádjuk. A különböző vallások különböző Istennevei tulajdonképpen ugyanannak a Legfelsőbb Istennek a különböző aspektusait jelenítik meg. A vallásunknak megfelelő Isten Nevét ismételgetve magunkhoz vonzuk az Isteni aspektust és az Ő isteni energiáját. Mintha a számunkra legjobb spirituális üdítőitalt fogyasztanánk.

Nézzünk néhány példát Úr Neveire, melyeket a vallásunktól függően kellene kántálnunk.

Néhány tanács a kántáláshoz :

 1. Kántáljon kényelmesen:

Kántálhat mentálisan vagy verbálisan, esetleg használhat rózsafűzért vagy mala-t. Az Önnek megfelelő mód bármelyikét választhatja. 

 

chant anytime on spiritual journey2. Bárhol és bármikor: 

Kántálhat mindig és mindenütt. Például munkába menet, főzés közben vagy amikor a kutyáját sétáltatja.

 

increase chanting during spiritual journey3. Növelje a rá szánt időt: 

Minél többet kántál, annál több lesz a belőle származó áldás. Kezdje napi öt perccel, majd fokozatosan, pár hónapon belül emelje ezt néhány órára. Egy napon belül ossza ezt egységekre és kösse össze más tevékenységekkel is, mint pl. a főzés, ahogyan azt az imént említettük.

 

chant regularly on spiritual journey4. Legyen rendszeres a kántálása:

Őszinte, komoly erőfeszítéssel olyan áldásokban lesz része, melyhez mérhetőt eddig ritkán tapasztalhatott. Érezhet mély békét és földi életminősége is javulhat.

Összegzésként : Igyekezzék a spirituális gyakorlatokat legalább hat hónap alatt elsajátítani, majd tapasztalni fogja a belőle fakadó javakat.

2. Spirituálisan kedvező kántálás a 2025-ig tartó években

A spirituális kutatások során megtaláltunk a legkedvezőbb kántálást, mely használatos egészen a 2025-as évekig.

Ez a kántálás az ||Om Namo Bhagawate Vasudevaya||

https://www.spiritualresearchfoundation.org/userfiles/download.php?path=%2Fuserfiles%2Faudio%2Fchants_deities%2F7.+Shree+Krushna.mp3&as3cf-fix-wp-check-file-type-ext=.php

Kattints ide a kántálás letöltéséért.

https://www.spiritualresearchfoundation.org/userfiles/download.php?path=/userfiles/audio/chants_deities/20210830_Krushna_MAV_T_30min.mp3&as3cf-fix-wp-check-file-type-ext=.php

Kattints ide a kántálás letöltéséért.

A kántálás jelentése: „Hódolatom a Létfenntartás Isteni Elve előtt, amely fenntartja az egész teremtést”.

Tekintettel a jelenlegi időkre és a világban zajló bizonytalanságra, javasoljuk, hogy az Om Namo Bhagawate Vasudevaya legyen az elsődleges kántálásunk. Ugyanis ez a kántálás biztosítja a szükséges spirituális energiát és a védelmet az elkövetkező időkben. Abban az esetben, ha már az Om Namo Bhagavate Vasudevaya-t kántálod, nincs szükség a veleszületett vallásodnak megfelelő kántálás alkalmazására.

Bármelyik Isten nevet is választja valaki, az a lényeges, hogy rendszeres legyen a kántálása. Ennek oka, hogy a kántálás spirituális gyakorlata a jelenkornak megfelelő és erőteljesen segít bennünket Isten felé haladni.

3. Védelmező kántálás az ősök által okozott problémák leküzdésére

A mai világban szinte mindannyiunkat érinti az úgynevezett „ősök által okozott problémák”. A témát részletesen tárgyaltuk az Ősök szellemei által okozott problémák Melyek az elhunyt ősök szellemei által okozott problémák? cikkünkben.

Datta Isten nevének ismétlésével (Isten azon aspektusa, amely megvéd bennünket az ősök által okozott gondoktól), tulajdonképpen elhatárolódunk ezektől a problémáktól.

Kattints ide a védelmező kántálás meghallgatásáért.

A kántálás így hangzik „Shrī Gurudev Datta. Kattints ide a védelmező kántálás meghallgatásáért.

Néhány javaslat a ‘Sree Gurudev Datta’  kántálásához :

  • Időtartam : A Sree Gurudev Datta Nevének kántálására javasolt időtartamnak egyenes arányban kell állnia az Ön által tapasztalt, ősök szelleme okozta probléma súlyosságával. Ahhoz, hogy megértsük, hogy az őseink szellemei milyen problémákat/kellemetlenségeket tudnak okozni, kérjük olvassa el az alábbi cikket: ‘mik azok az ősök szelleme okozta problémák’.
    1. Abban az esetben ha nem, vagy csak enyhe mértékben tapasztal zaklatást, elég napi 1-2 órát kántálnia. Tegye ezt annak érdekében is, hogy a jövőben is elkerülje a baj.
    2. Fokozott problémák esetén napi 2-4 óra kántálás szükséges.
    3. Amennyiben nagyon súlyos gondokról van szó, napi 4-6 óra Sree Gurudev Datta kántálás javasolt.

    Megjegyzés: A fent említett kántálási mennyiség szükségszerűen emelkedett az utóbbi időben. Egyre több kántálás ajánlott, hiszen ahogy napjainkban, úgy a közeljövőben is fokozatosan növekszik az őseink szellemeitől és a negatív energiáktól származó gond.

  • Személyre szabott használat : Kántálhat egyidejűleg vagy több alkalomra elosztva.

4. Bővítse spirituális tudását

Tanulás : A Spirituális tudomány különböző szempontok szerinti tanulmányozása, állandó kutatása egyrészt segít megérteni mennyire fontos a mindennapi spirituális gyakorlat, másrészt válaszokat ad kérdéseinkre. Figyelmükbe ajánljuk az alábbi fejezeteket és cikkelyeket:

Megjegyzés: tapasztalataival, ill. bármilyen, spirituális gyakorlatát érintő kérdéseivel, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal.