Mi a hatodik érzék és hogyan tapasztaljuk meg a szubtilis dimenziót?

Hatodik érzék

1. Mi a hatodik érzék?

A hatodik érzék (vagyis a szubtilis érzékelés képessége) az a képességünk, mellyel képesek vagyunk a szubtilis dimenzió avagy az angyalok, szellemek, a mennyország stb. érzékelésére. Ide tartozik még az az adottságunk is, hogy megértjük az olyan ok-okozati összefüggéseket sok esemény között, melyek túlmutatnak az intellektusunkon. Érzéken túli érzékelés (ESP), tisztánlátás, látnoki képesség, előérzet, intuíció mind-mind szinonimái a hatodik érzék vagy szubtilis érzékelési képességnek. Ezen a honlapon a hatodik érzék, ESP és szubtilis érzékelési képesség kifejezéseket egymással felcserélhető módon használjuk.

2. Hogyan érzékeljük és értjük meg a láthatatlan világot?

Hatodik érzék - a szubtilis világ jelentése

A durva rezgésű, fizikai vagy látható világot az öt fizikai érzékünkön (ti. szaglás, ízlelés, látás, érintés és hallás), az elménken (az érzéseink) és az intellektusunkon (döntési képességünk) keresztül észleljük. Amikor a szubtilis (finomrezgésű) vagy láthatatlan világról van szó, akkor az öt szubtilis érzékünkön, szubtilis elménk és szubtilis intellektusunkon – közismertebb nevén a hatodik érzékünkkel észlelük. Amikor a hatodik érzékünk kifejlődik vagy aktiválódik, akkor az segít megtapasztalni a szubtilis világot vagy szubtilis dimenziót. A szubtilis világ ezen megtapasztalását más néven „spirituális tapasztalatnak” (Anubhuti) is hívjuk.

 

Hatodik érzék  - spirituális és hétköznapi tapasztalatok

A fenti képen egy hölgyet látunk, aki egy csokor rózsát szagol. Ez egy fizikai alapú tapasztalatot képez, ugyanis egyértelmű a rózsa illat forrása, ti. egy csokor rózsa. A másik képen egy másik hölgyet látunk, aki éppen a reggeli kávéját kortyolgatva, az előtte álló munkanapon tűnődik. Hirtelen, bármiféle látható ok nélkül, erős szantálfa illatot kezd érezni. Eleinte figyelmen kívül hagyja, ugyanis nem látja, hogy honnan jön és tovább issza a kávéját. Jóllehet, az illat követi őt a munkahelyére és körüllengi őt egész reggel. Megkérdez másokat is, hogy érzik-e az illatot, de mindenki nemmel felel. Ez egy spirituális tapasztalatot jelent. Ebben az esetben a hölgy tulajdonképpen egy a szubtilis dimenzióból áradó illatot érzékelt és az illatot a szubtilis szaglószervén keresztül szívta magába. Azt a képességet, mellyel érzékelni vagy tapasztalni tudjuk a szubtilis dimenziót az öt szubtilis érzéken, szubtilis elmén és szubtilis intellektuson keresztül, hatodik érzékünknek nevezzük.

3. Észlelés a hatodik érzék öt szubtilis érzékszervén keresztül

A világ az öt abszolút kozmikus elemből (panchamahabhoota) áll. Ezek a kozmikus elemek nem láthatóak, de felépítik a teljes teremtést. Ahogyan a hatodik érzékünk aktiválódik, egyre jobban kezdjük érzékelni ezeket az abszolút elemeket, kezdve a legdurvább rezgésűtől a legfinomabbig. Így tehát érzékelni kezdjük őket, sorrendben az Abszolút Föld, Víz, Tűz, Levegő és Éter elemeket, a nekik megfelelő szubtilis szagló, ízlelő, látó, tapintó és halló szerveken keresztül.

Az alábbi táblázat pozitív és negatív spirituális tapasztalatok példáival szolgál, melyeket a hatodik érzékünkkel, az öt szubtilis érzékszerven keresztül érzékelhetünk.

Hatodik érzék és a szubtilis érzékszervek

Amikor egy személy valamit érzékel a szubtilis érzékszervén keresztül, pl.: egy szagot, annak forrása lehet egy pozitív energiától (illat formájában), úgy mint egy Istenségtől, vagy egy negatív energiától (bűz formájában), úgy mint egy szellemtől.

4. Hogyan történik a hatodik érzék fejlesztése?

A szubtilis világ mindenütt körülvesz bennünket, de ennek ellenére mégsem tudjuk érzékelni. Meglehet, nem tudjuk érzékelni a szubtilis világot, mégis meglehetősen nagy hatással van életünkre. Ahhoz, hogy rá tudjunk hangolódni erre a világra, egy „spirituális antennára” van szükségünk, ti. a hatodik érzékünk felébresztésére. A hatodik érzékünk spirituális gyakorlattal növekszik. A rendszeres spirituális gyakorlattal, mely megfelel a spirituális gyakorlatok hat alapelvének, elérhető a hatodik érzék fejlesztése – és ezzel együtt a spirituális szintünk növelése, mely által egyre nagyobb mértékben tudjuk érzékelni és megtapasztalni a szubtilis világot.

hatodik érzék fejlesztése - ráhangolódás Isten intellektusára

 

 

Hatodik érzék fejlesztése - Mi az Egyetem Elme és Intellektus?

Hasonlóan ahhoz a televízióhoz, amely „fekete-fehér hangyákat” mutat, ha nem csatlakoztatjuk antennához – még akkor is, ha a televíziós állomás jelet sugároz, a TV-készülék nem képes fogni az adást, míg az antennához nem csatlakoztatjuk – ugyanígy a szubtilis világ és Isten jelenléte folyamatos körülöttünk, de nem érzékeljük, amíg el nem kezdünk spirituális gyakorlatokat végezni, mely cserébe élesíti a hatodik érzékünket.

Kérjük, tekintse meg cikkgyűjteményünket a hatodik érzék vagy szubtilis érzékelési képesség növeléséért végzett spirituális gyakorlatokról.

Néha találkozunk olyan emberekkel, akik képesek a szubtilis világ érzékelésére már egészen fiatal korukban, jóllehet nem végeztek semmiféle spirituális gyakorlatot. Ennek oka, hogy elegendő spirituális szintre tettek szert egy korábbi életük során végzett spirituális gyakorlatukkal. Ennek egy másik oka lehet, hogy gyerekkoruktól kezdve egy szellem (mágus) tartja megszállva őket. Ebben az esetben valójában a mágus (Mantrik) hatodik érzéke lép működésbe.

 

5. Hatodik érzék és spirituális szint

Hatodik érzék fejlesztése - A szubtilis világ kiterjedése

Ahogyan a spirituális szintünk növekszik, egyre nagyobb mértékben leszünk képesek érzékelni a szubtilis világot a hatodik érzékünkkel, azaz a szubtilis érzékelési képességünkön keresztül. Az alábbi táblázat bemutatja, hogy hogyan növekszik a hatodik érzékünk a spirituális szint növekedésével.

 

 

Hatodik érzék fejlesztése  - spirituális szint

A fenti táblázatból látható, hogy a maximum, ami elérhető a szubtilis érzékszervek által, azt elérjük a 70%-os spirituális szinttel. Ennek megfelelően a spirituális szint további növekedésével az öt szubtilis érzékszerv általi szubtilis érzékelésben nincs további fejlődés. Ezzel szemben a szubtilis elme és szubtilis intellektus még folytatja ráhangolódását az Egyetemes Elemére és  Intellektusra míg a 100%-os spirituális szintet el nem érjük. A lenti táblázatból azt láthatjuk, hogy mely a legkisebb spirituális szint amely szükséges az egyes szubtilis érzék általi észleléséhez, ha azt tisztán a spirituális szint függvényében tekintjük. Például, a szubtilis szaglószervünk esetében 40%-os spirituális szint szükséges.

A szükséges minimális spirituális szint a hatodik érzék általi észleléshez

Míg ez az oszlopdiagram segít elmagyarázni a közvetlen kapcsolatot a spirituális szint és a hatodik érzék között, fontos megjegyeznünk az alábbiakat:

  • Ha valaki egy szubtilis illat érzékelésének spirituális élményében részesül, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető elérte a 40%-os spirituális szintet. Ez az esetek többségében a spirituális szint vagy érzék pillanatnyi vagy átmeneti növekedéséből fakad, mely vagy egy intenzív spirituális gyakorlat, mint például Isten Nevének kántálásának következménye, vagy pedig Szentek társaságában való tartózkodásáé, stb.
  • De más elemek is hozzájárulhatnak egy ilyen tapasztalathoz. Például, ha egy szellem (démon, ördög, negatív energia,stb.) azt szeretné, hogy egy személy ürülék szagát érezze a ház körül, hogy megijessze az illetőt, akkor a spirituális energiája által ezt megteheti. Ez a célba vett személy spirituális szintjének szükséges növekedése nélkül történik.
  • Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenki a 40%-os spirituális szinten szükségszerűen érzi a szubtilis illatokat. Egy személy spirituális szintje több tulajdonság függvénye; a hatodik érzék csak az egyikük. Lásd cikkünket a spirituális szintről.
  • Ez szintén nem jelenti azt, hogy a személy az összes lehetséges szubtilis illatot 100%-osan érzékeli vagy, hogy állandóan és bármikor képes azt érzékelni.
  • Azt sem jelenti, hogy egy személy a 40%-os spirituális szinten vagy afelett szükségszerűen érez egy szubtilis illatot. Egy személy Szentté válhat (ti. 70%-os spirituális szinten lehet) anélkül, hogy bármit is érzékelt volna az 5 szubtilis érzékszervén keresztül. Egy oka annak, hogy valaki nem részesül ilyen spirituális tapasztalatokban, az lehet, hogy korábbi életeiben már megtapasztalta ezeket, és most nincs szüksége rá. Jóllehet, minden Szentnek van hatodik érzéke, mely a szubtilis elméhez és intellektushoz kapcsolódik.

A grafikonról azt is kivehetjük, hogy az érintés és hallás szubtilis érzékét csak magasabb spirituális szinten vagyunk képesek érzékelni. Ennek oka, hogy ezek a legszubtilisebbek az öt szubtilis érzék közül.

6. Hatodik érzék (ESP) és nemek

A nők általánosságban erősebb hatodik érzékkel rendelkeznek, mint a férfiak. A nők számára az érzéken túli észlelés (ESP) természetesebb és a nők nagyobb valószínűséggel intuitívak, mint a férfiak. Ennek egyik fő oka, hogy a férfiak jobban intellektuális irányultságúak és jobban hajlanak a racionalitás felé.

7. A szubtilis elméhez és intellektushoz kapcsolódó spirituális tapasztalatok

Néha olyan érzésünk támad, mint például egy teljesen idegen házba belépve otthon érezzük magunkat, vagy megérezzük egy közelgő katasztófa bekövetkezését, vagy végtelen szeretetet érzünk egy olyan személy iránt, aki máskülönben ízlésünkkel ellentétes. Ezek a tapasztalatok a szubtilis elmén keresztüliek. Ezen érzések okait nem tudjuk megmagyarázni. Néha hallhatunk olyan emberekről, akik információkat szereznek a szubtilis dimenzióból és beszélgetnek lényekkel a szubtilis régiókból. Az alábbi bekezdések segítenek részletesebben megmagyarázni ezt a jelenséget.

7.1 Az emberek hogyan érzékelik ezt az információt?

Az emberek, akik tudást fogadnak a szubtilis dimenzióból, általában az alábbi három lehetséges formában jutnak hozzá:

  • Egy szubtilis lény számára adják át kezüket, hogy leírják üzenetüket (más néven „automatikus írás”)
  • Egy vízión keresztül, amelyben tulajdonképpen a szavakat vagy a bekezdéseket látják a szemeik előtt
  • Gondolatokon keresztül

A fenti három eljárás közül a válaszok gondolatok formájában való fogadása a legszubtilisebb.

7.2 A tudás forrása

Azok a személyek, akik tudást fogadnak a szubtilis dimenzióból, a következő képpen kapják azt:

  • Automatikusan, azáltal, hogy az Egyetemes Elmébe is Intellektusba bele tudnak tekinteni, vagy
  • Kérdésekre kapott válaszok formájában, melyek szubtilis lényekhez intéznek. Ezt a hatodik érzékükön keresztül teszik, a szubtilis elméjükön és intellektusukon keresztül.

Mindkét esetben, a személy megérti a szubtilis dimenziót, de csak egy spirituálisan fejlett személy tudja megkülönböztetni, hogy a tudást az első vagy pedig a második úton fogadták. A legtöbb esetben a személy egy szubtilis lénnyel beszélget valamelyik szubtilis régióból, mint az alvilág vagy a pokol, és csak nagyon ritkán egy Istenségtől vagy Istentől, ami nem más, mint az Egyetemes Elme és Intellektus.

A fogadott információ típusa és szintje a fogadó személy sprituális szintjétől függ.

A Szubtilis Tudáshoz való hozzáférés a hatodik érzéken keresztül, a spirituális szint függvényében

Információ alacsonyabb régiókból:

What is Absolute Knowledge?

Az alacsonyabb régiókba tartozó szubtilis testektől fogadott információk, ti. az Alvilág vagy Pokol, többnyire világi természetűek és jelentőségük csak a világ egy részére vonatkozik és egy rövidebb időszakra korlátozódik. Ennek egy példája lehetne, hogy információhoz jutunk arról, hogy meg fogunk-e házasodni vagy hogy megkapunk-e egy munkát. Hogy melyik politikai párt fogja megnyerni majd a választásokat egy országban – szintén egy ilyen fajtájú információra példa, melyet alacsonyabb szintű szubtilis testektől fogadhatunk a spirituális dimenzióból.

 

 

A Nostradamus által fogadott információk ebbe a kategóriába esnek. Maga Nostradamus, aki 50%-os spirituális szinttel rendelkezett, egy 40%-os spirituális szintű szubtilis lénytől fogadta ezt a fajta tudást. Sok médium esik az információ fogadásának ebbe a kategóriájába.

Egy 40%-os spirituális szintű szubtilis test fogadhat önmagán túli tudást is egy magasabb szintű szubtilis testtől. Hasonló vagy kicsit magasabb szintű szubtilis testek, melyek rendelkeznek a szükséges tudással, néha továbbadják azt. Ez olyasmi, mint amikor egy kőműves segítséget (tudást) kér egy építészeti vagy ácsmesterségbeli kérdésben egy másik személytől.

Információ magasabb régiókból / tisztább forrásokból:

About the planes of existence

A magasabb régiókba tartozó szubtilis testektől fogadott tudás, mint pl. a Mahaloka (a Mennyországon túl) és afölött, tisztán spirituális természetű. A megszerzett tudás egy mélyebb, egyetemesebb jelentéssel bír és évszázadokban mérhetően tartósabb érvényű. Isteni Tudás fogadása az Egyetemes Elméből és Intellektusból (ti. Isten elme és intellektus aspektusa) a legmagasabb fokú. Amint a fenti képről leolvasható, csak Szentek számára lehetséges ilyen tudás befogadása. Ennek egy példája az ősi India (Bharat) Bölcsei által fogadott, a Szent Védákban található tudás.

A tudás forrásának és pontosságának helyes megállapítására nagyon magas spirituális szintre van szükség, ti. 90%, vagy afölötti Szent szintjére.

A szubtilis világokról és régióról további információért, kérjük olvassa el a „Hova kerülünk a fizikai halál után?” c. cikkünket.

 

7.3 Honnan tudhatjuk, hogy a tudást külső forrásból származik-e, vagy pedig a saját tudatalattink gondolataiból?

Pár jelzés, melyek arra utalnak, hogy a tudás külső forrásból fogadott és nem a képzeletünk szüleménye.

  • Amikor a tudás tartalma teljesen idegen a fogadó alaptudásához képest. Például, mikor egy Istenkereső, aki a középiskolát épphogy elvégezte, mégis gépek komplex tervrajzait fogadja.
  • Egy másik jelző a felhalmozott tudás mennyisége. A Spiritual Science Research Foundation (SSRF) egy Istenkeresője 2003 Október 28-a óta fogad Isteni Tudást a szubtilis dimenzióból. Minden nap 15-20 A4-es oldalnyi tudást fogad. Ez a spirituális tudás jelenleg kategorizálás és analizálás alatt áll, hogy az emberiség hasznára válhasson.

 

7.4 Azon elemek, melyek eldöntik, hogy kik fogadhatják a tudást a szubtilis intellektusukon keresztül

Különböző elemek kombinációja dönti el, hogy mely személyek fogadhatnak tudást a szubtilis dimenzióból. Az egyik ilyen kulcsfontosságú, meghatározó elem a fogadó személy spirituális szintje. A spirituális szint mellett a továbbá meghatározó elemek, melyek eldöntik, hogy kinek adatinak meg ezek a magasabb spirituális élmények, mint a tudás fogadása:

  • A személy motivációja és heves vágyakozása
  • A szükség, Isten küldetésének szempontjából
  • A Guru (egy 70%-os spirituális szint fölötti spirituális mester vagy vezető) Szándéka és Áldása
  • A személy Sorsa és Karmája

Meg kell jegyeznünk, hogy ha egy magasabb spirituális szintű személy alacsonyabb természetű tudás megszerzésében érdekelt, például a földi hétköznapi történéseivel kapcsolatosan, akkor jóllehet, képes a tudás fogadására magasabb szintű szubtilis testektől, mégis az ilyen tudást alacsonyabb szintű szubtilis testektől fogadja. Ezzel ellentétben, ha egy aránylag alacsonyabb spirituális szintű, ti. 50%-os, személy intenzíven áhítozik a spirituális tudomány magasabb elveinek megtanulására, akkor ő magasabb régiók, magasabb rendű szubtilis testeitől fog tudást kapni, különösképpen, ha egy Guru áldását adja az illetőre.

7.5 Hatodik érzék, megérzések és idő és tér

Előfordul, hogy megérzéseink vannak jövőbeli eseményekről, vagy gombócot kapunk a torkunba múltbeli eseményektől. Ez két módon lehetséges:

  1. Szubtilis testeken keresztül: A megérzést (információt) a tudatalattinkba teszik szubtilis testek. A legtöbb esetben, a szubtilis testek vagy entitások az Alvilágból vagy a Pokolból származó szellemek. Ezek a szubtilis lények esetenként képesek az időn keresztüllátni. Ha nekik maguknak nincs meg ez a képességük, akkor az információt magasabb rendű szellemektől, mint például mágusoktól (Mantrik) kapják, akik rendelkeznek ezzel a képességgel.
  2. Az Egyetemes Elméhez és Intellektushoz való hozzáféréssel: Az Egyetemes Elmének és Intellektusnak hét rétege van. A hatodik érzék fejlettségi szintjétől függően a személy az Egyetemes Elme és Intellektus alacsonyabb vagy magasabb rétegeibe tud betekinteni.

A megérzések (a közeljövő előrejelzései), tisztánlátás (információhoz jutás távoli helyekről) és jövőbelátás (prekogníció, információhoz jutás távoli időkről) legtöbb esetében az információ szubtilis testektől származik és nem az Egyetemes Elméből és Intellektusból. A következő részben magyarázatot adunk arról a kárról, melyet a szubtilis testek okozhatnak.

7.6 A fogadott tudás pontossága a szubtilis világból

Általában olyan szubtilis testektől fogadunk tudást, akinek spirituális szintje, tudásának pontossága és foka megegyezik a miénkkel. Hogy megértsük ezt a koncepciót, tekintsünk egy skálát 0-tól 100%-ig, ahol a tudás hiánya a 0%-ot jelenti, az intellektus általi legalacsonyabb megértés 1%-ban fejezhető ki és ahol az Egyetemes Intellektusból származó tudás a 100%.

  • A személy 40%-os spirituális szinten általában a hozzá megfelelő spirituális szintű szubtilis testtől fogad tudást, azaz egy 40%-ostól, így mind a tudás foka és pontossága csak 40%-os.
  • A fogadott tudás 70%-os spirituális szintig nagy valószínűséggel szellemektől (démonoktól, ördögtől, negatív energiáktól, stb) származik, ennek megfelelően egy adag fekete energia kíséri azt. Akik a tudás terjesztésének ill. fogadásának eme szubtilis mechanizmusát nem ismerik, mit sem tudva erről az aspektusról, vakon feltételezhetik, hogy a fogadott tudás hiteles. Ha a tudás szubtilis testektől származik, nagy a valószínűsége, hogy a tudás részben vagy teljesen egészében téves. A szubtilis testek általában kezdetben adnak egy pár pontos információt, de csak azért, hogy bizalmat szerezzenek. Amint ezt elérik, változó mértékben folytatják a helyes, ill. helytelen vagy félrevezető információk átadását.

    Egy másik fontos elem, melyet figyelembe kell vennünk, hogy a szubtilis testektől fogadott tudás fekete energiába van burkolva. Ez különböző káros hatásokkal van a fogadóra, mint romló egészség, pszichológiai gyengeség, ködös intellektus, stb. De ez a folyamat annyira lépcsőzetes, hogy mind a személy, családja vagy barátai számára is alig megfigyelhető. Hogyha ez a tudás-fogadási folyamat hosszabb ideig folytatódik, a személy virtuálisan a szubtilis test bábjává válik, kielégítve annak különböző igényeit és érdekeit.

    What is Absolute Knowledge?

  • 70%-os spirituális szinttől, mikor a tudás már a pozitív és magasabb rendű szubtilis testektől érkezik, mint Szentektől és Bölcsektől a Mennyország fölötti régiókból, vagy az Egyetemes Elméből és Intellektusból, ezért nem társul hozzá fekete energia.
  • A 70%-os spirituális szint elérése után kezdjük befogadni az Abszolút Tudást az Egyetemes Elméből és Intellektusból.

 

A szubtilis dimenzió negatív aspektusának – mint a szellemek (démonok, ördögök, negatív energiák stb.) létezése, démoni megszállottság, negatív lények általi támadások – megértésének több szintje létezik. Amit az emberek tapasztalnak, az gyakran csak a jéghegy csúcsa. Csak egy 90%-os spirituális szint fölötti személy képes a spirituális dimenzió teljes spektrumát észlelni és felfogni.

Kérjük tekintse meg a paranormális aktivitást érzékelő képességünk mélysége a hatodik érzékünkkel c. cikkünket

8. Visszaélés a hatodik érzékkel (ESP)

A hatodik érzék arra való, hogy spirituális fejlődésre használjuk, Isten irányába, a spirituális növekedés végcélja felé. Tisztán spirituális szemszögből nézve, a hatodik érzék bármilyen más célra (például a világi dolgokra) való használata helytelenek számít. Más szavakkal, ha egy médium a képességeit arra használja, hogy kiderítse, hogy egy személy meg fog-e házasodni, vagy, hogy megkap-e egy munkát, spirituális szemszögből helytelen felhasználásnak tekintjük.

Amikor a hatodik érzékével (ESP) egy személy visszaél, idővel két dolog történik:

  1. Elveszíti a képességét. Ez általánosságban 30 év alatt játszódik le.
  2. Nagyobb spirituális erővel rendelkező mágusok/boszorkányok célpontjává válik. A mágus (Mantrik) kezdetben hiteles információkat ad, hogy elnyerje a személy bizalmát. Ám később őt és az általa vezetett embereket is elkezdi félrevezetni. Ezekben az esetekben a médium képességei hosszabb ideig is eltarthatnak, vagy látszólag tartós fejlődést mutathatnak. De ez a médiumi képesség nem a személy erénye, hanem a mágusé, aki őt vezeti. Ezekben az esetekben a személy számára megadatott hatodik érzék ritka adománya, melyet Isten-megvalósítására használhatott volna, alacsonyabb célokra lesz tékozolva.